Everything...

Hétvégén judo-verseny volt. Az öcsém űzi ezt a roppant veszélyes, ugyanakkor nagyon-nagyon izgalmas sportot. A nagyapám is edző volt, ő vitte ezt a sportágat Veszprémbe, és így az ő tiszteletére az ottani egyesület is az ő nevét viseli, vagyis: Domonkos László Veszprémi Judo Egyesület. Büszke vagyok arra, hogy az unokája lehetek, és nagyon sajnálom, hogy nem ismertem. Még akkor ment el, amikor anya 14 éves volt, szóval esélyem sem lett volna megismerni.

De nem akarok erre gondolni, a lényeg, hogy az öcsém vérében is benne van a judo. Imádom nézni, persze nem csak őt, hanem az összes fiút és lányt, akik ezt a sportot űzik. Hogy mit szeretek benne? azt egész pontosan nem tudom, csak azt tudom, hogy imádom! Persze az öcsém korosztálya számomra inkább csak aranyos, mint izgalmas... Az idősebbek azért már eléggé ott vannak a szeren, de most mit tehetnék? Lány vagyok, és az a dolgom hogy a srácokra koncentráljak, ha elmegyünk egy ilyen versenyre! :)

Persze minden éremnek két oldala van. A judo veszélyes sportág. Az én öcsémnek például letört a fogából egy darab, amikor az ellenfele véletlenül lefejelte. Egy másik srácnak a keze törött el, szóval mindenféleképpen kell életbiztosítás, ha valaki a judo-t választja.

Az viszont elég szívás volt, hogy reggel 9-re mentünk, és még fél 10-kor is ott voltunk, de nem baj, ki lehetett bírni. Csak az volt a borzasztó, hogy néhány gyerek az egész napot végigfutotta, és még fél 10-kor sem fáradtak el, hanem ordítozva rohangáltak. Háromórás csúszás azért eléggé földhöz tudja vágni az embert, és ebben benne volt egy komplett áramszünet az eső és a szél miatt. Annak kifejezetten örültem. De legalább volt Wi-Fi a sportcsarnokban, úgyhogy valamivel azért kárpótoltak.

És persze, volt még egy csomó minden, amióta nem írtam. Azt hiszem, azóta volt még egy TVD, ami eléggé megrázó volt, de lehet, hogy már kettő is, nem tudom. Kissé azért szégyenlem magam, amiért nem szoktam túl gyakran írni, de egyszerűen elfelejtem. Olyan idegen még nekem ez az egész, de remélem, meg tudjátok bocsátani.

Rossz viszont, hogy elég rég óta nem láttam már a húgomat, aki apáékkal lakik, és csak a féltestvérem. De akkor is nagyon hiányzik a kicsi Pocak (mert így hívom), és remélem, hogy minél előbb találkozok vele. Már nagyon itt lenne az ideje.

Ó, és igen! Majdnem elfelejtettem, hogy múlt héten megkezdődött az allergiás időszakom, ami borzasztó. Az egész napos orrfújás még oké, de a tüsszögés azért nem olyan cuki. Remélem, minden rendben lesz, és idén nem kell olyan sok dolog miatt aggódni. Én ugyanis egy olyan szerencsétlen alak vagyok, akinél az allergia asztmás rohamot válthat ki. Ez annyit takar, hogy a megfelelő gyógyszerek hiányában a roham kezdete után két perc múlva kórházba kell kerülnöm, mert különben leáll a légzésem, és újraélesztésre van szükség. Már három ilyen "dolgon" vagyok túl, és nem akarok egy negyediket...

Röviden tehát ennyi lenne, legalábbis egyenlőre. Itt van egy kis zene, a szokásomhoz híven.

Imádom <3

xoxo