Kezdem azt hinni, hogy semmi értelme rágódni a dolgokon. Úgy értem, miért ne lehetne mindent spontán véghez vinni? Miért ne lehetne egyszerűen tojni mindenkire és mindenre, és a pillanatnak élni? Már rájöttem, hogy talán ez az egyik legnagyobb bajom. Sokat gondolkodom dolgokon, és ez nem tesz jót nekem. Túl sokat rágódok a múltamon, ami folyamatosan kísért. De egyszerűen nem bírom elfelejteni azokat a dolgokat, amik történtek velem! Pedig az lenne a legjobb, ebben biztos vagyok. Egyszer ki kellene próbálnom, hogy milyen csak úgy, spontán csinálni valamit. Eddig mindig megterveztem, hogy mit fogok csinálni, illetve azt, hogy mit hogyan fogok csinálni. Az viszont már egy másik dolog, hogy sohasem sikerült, de mindig voltak terveim, és mindig volt B-tervem...
Miért ne lehetne mindent tervezés nélkül megcsinálni? Persze, ahhoz az is kellene, hogy elfelejtsek néhány dolgok, és levetkőzzem a gátlásaimat. Az a helyzet, hogy csak akkor vagyok nagy szájú, ha tudom, hogy igazam van, és csak azokkal szemben, akikkel megtehetem. De valójában nem vagyok a bátrak bátra, az életben simán el tudnék hasalni. Persze, ha hozzászokok egy bizonyos közeghez és egy adott szituációhoz, akkor már megint más a helyzet, de mi van addig, amíg minden idegen?
Amúgy szerintem az egész világ egy nagy vicc. Mostanában mindenkitől túl sokat várnak el, és ez nagyon nem fair. Úgy értem, hogy mindenkinek túl kell teljesítenie magát, ami teljesen leszívja egyes emberek agyát, például az enyémet is. Persze nem most, a nyári szünetben, hanem mondjuk a suliban. Oké, persze, a világ fejlődik, és nekünk lépést kell tartanunk a fejlődéssel, de ez azért gáz...
Oké, ez most egy kicsit eltér az egész gondolatmenetemtől, de szerintem nem ez volt az első ilyen alkalom. Akik olvassák ezt a blogot, vagy akik ismernek, azok tudják, hogy ez sokszor előfordul velem. Belekezdek hat dologba, mire egyet sikerül befejeznem, és a végén már én magam sem tudom, hogy merre jártam, és mindent elfelejtek...
Az előző bejegyzésben írtam egy keveset az álmaimról... Nos, az álmaim továbbra is bizarrok, és emlékezetesek, ami egy kicsit kezd zavarni. Persze nem olyan vészes, de az már nagyon nem jó, hogy el kell gondolkoznom: ez most megtörtént, vagy nem? Az egy kicsit zavarni szokott, főleg, ha olyan valaki szerepel az álmomban, akit nem ismerek, vagy mondjuk csak egyszer láttam. Néha teljesen lehetetlen helyzetekben vagyok álmomban, és sokszor azt kívánom, bárcsak ne lenne ilyen fantáziám...
Apropó fantázia! Kezdek visszatalálni, és sikerült egy elég jó kis keretet összehozni a regényemnek. Nem lesz olyan jó, mint egy olyan regény, amit a boltokban lehet megvenni, de nekem határozottan tetszik. Szerencsére nem vagyok elfogult a saját munkáimmal kapcsolatban, inkább pesszimistán állok az egészhez. Mindig az mondom magamnak, hogy "Jézusom, ez borzasztó" és örülök, amikor pozitív visszajelzést kapok....
Hát, azt hiszem, hogy mára ennyi lesz. Megyek, és folytatom a jól bevezetett regényemet. Majd még jelentkezem ;)
Jók legyetek!
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése